Ez a blog azért jött létre, hogy a DVSE vízilabda csapat országos utánpótlás tagjait bemutassa. Teljesen független a DVSE klubtól. Szeretném az országos csapat tagjait bemutatni, ahol részt veszek meccseken arról szubjektív véleményt formálni, az edzők, véleményét kikérni, a srácokat, lányokat nyilatkoztatni. Megismertetni őket, akik vízbe csobbannak piros-fehér színekben.
Akik ismernek tudják, hogy a szívem csücskei, akár hozzák az eredményeket, akár nem. Tisztelem őket, hiszen a mai fiatalok nagy többsége ül a gép előtt, nyomkodja a telefonját. Ők pedig nap mint nap edzésre járnak, tanulnak, hétvégén, néha hétköznap is meccsek, utazás, a nyári szünet az alapozásé. Szerintem megérdemlik, hogy figyelmet kapjanak, hiszen köztük vannak azok akik a debreceni felnőtt vízilabdázás jövőjét jelenthetik. Nem lesz mindegyikből olimpiai bajnok, nem lesz mindegyikből OB1-es játékos. De fegyelmet, figyelmet tanulnak, megtanulnak csapatban játszani, örülni győzelemnek, túllépni a kudarcokon, menni menni előre. Társas kapcsolatokat kialakítani, örök barátságokat kötni, tisztelni az ellenfelet. Alázattal végrehajtani utasításokat, hallgatni társra, edzőre. Igen, a hierarchiába is beletanulnak, a nagy köszön az edzőnek, a kicsi cipeli a sapkát, labdát. A buszon a nagyoknak több hely jut, de ha a nagyok befogadják a kicsit, akkor véd és dacszövetség alakul ki. Különös furcsa, a külső szemlélőnek gyakran agresszív “társadalom” a vízilabdásoké. Gyakran mondják, hogy nagyképűek, agresszívek. Azt hiszem, az aki jól teljesít a suliban, aki minden nap edz, utazik akár 14 órát csak azért, hogy üljön a kispadon, aki este kilenckor még az uszoda klóros vízében mártózik, ahelyett, hogy otthon pizsamában lóbálja a lábát, talán lehet egy picit magabiztosabb.
Támogassuk őket, hogy elérjék a céljaikat. Mi szülők megteszünk mindent, hozzuk-visszük őket, edzésre, meccsre. Csomagolunk, szurkolunk, biztatjuk őket, gyártjuk a szendvicseket, hozzájuk igazítjuk az életünket. Igen, az elején talán azért, hogy a mi álmainkat váltsák valóra, de szép lassan már nem a mi álmunk, nem a mi kedvünkért megy hajnal hatkor edzésre, nem mi motiváljuk őket, hanem az az életforma, amit a sport ad nekik. A csapattársak barátok lesznek, együtt jóban rosszban, győzelemben, vereségben.
